Az egyetemtől a szivárványos híd felé sétálva mindenki gondolhat Misire, ha rápillant az ott cseperedő magyar kőrisre. Emléktábla őrzi a fa tövében kedvességét és életművét

Kalandra fel!

Minden utazáskor, mielőtt beindítod az autót csillogó szemmel rám nézel, mosolyogsz egyet, majd azt mondod: KALANDRA FEL!
Valóban sokfelé kalandoztunk, minden új helyre, az újdonságra fogékony vagy, a rengeteg közös élmény mindörökké a miénk marad.
Tudom és hiszem, hogy élménygyűjtő kalandozásunk tovább folytatódik.
Tudom és hiszem, hogy továbbra is vigyázol Ránk, óvsz minket, hisz itt vagy velünk.
Tudom és hiszem Náladnál jobban senki nem akart meggyógyulni, teleírtad a naptárad programokkal, tennivalókkal.
Számunkra Te már hosszú évek óta egyetemi tanár vagy, szakmai érdemeid több pályatárs is elismeri, minden méltatást ezerszer is kiérdemeltél.
A nap 24 óráját mindig kevésnek találod, az MTA, az egyetem, a Rotary, a cserediákok, a Közgazdasági Társaság, Győr városa és a kézilabdás lányok szeretete mellett mindig jut időd a családra. Igaz, olykor a bóbiskoló Misit kaptuk meg, mert itthonra fogyott el az energia, kellett az újratöltés.
Gimnazista korunk óta szeretlek. Te vagy életem tanúja és én a Tiéd. Egymás tisztelete és megbecsülése életünk része. 
Mostanában több olyan rokonnal is beszélek, akiktől kissé elsodródtunk, mert egyszerűen így alakult az életünk. Milyen szép kerek életetek volt! -mondják. Furcsa ez a múlt idő, hiszen itt vagy bennünk. Látom az arcod, a mosolyod a gyerekeink, unokáink arcán. Folytatjuk tovább, úgy ahogy Te is tennéd, velünk együtt. A szívünkben őrzünk.

Május van. A Jeli Varázskert a virágzó rododendronokkal idén is vár bennünket. Kalandra fel!

---

- Apa! Nincs lábam!
- Gyere, a nyakamba veszlek!
- Apa! Nincs lábam!
- Már megint nincs? Jól van, felveszlek!
- Apa! Nincs lábam!
- Nincs nyakam!

Misi és egy osztálytársa gimnáziumi matekdolgozatra készültek. 
Hallgatóztam. Nem bízták a véletlenre a dolgot.
Hogy is van ez a képlet? Írjuk fel a puskába, hogy ....függvénytáblázat ...-edik oldal!

Drága Misi,

Még mindig nehezen hiszem el, hogy búcsúznunk kell Tőled, a mi drága ETO Papítónktól.

Neked köszönhetem, hogy az “após” szóhoz számomra csupa pozitív érzelem tartozik. Sosem fogom elfelejteni, ahogy csillogó szemmel meséltél a projektjeidről, ahogy fotóztad a különböző innovatív városi megoldásokat még a nyaralásokon is, vagy ahogy tárt karokkal fogadtad a kisunokáidat reggel 6-kor, amikor ők már készen álltak a játékra, de mi még hunyorgó szemmel botorkáltunk le a lépcsőn. A sok egyéb apróságért is annyira hálás vagyok, pl a friss kakaós csigákért minden reggel, amikor megtudtad, hogy terhesen azt kívántam…és az összes többi figyelmességért, amiket szó nélkül adtál nekünk.
Bárhova mentünk, mindig ismerősökbe botlottál. Mi pedig csodálattal néztük, hogy mennyien szeretnek és hálásak azért a sok segítségért, amit te mindig önzetlenül adtál másoknak.

Bárcsak szervezhetnénk még sok-sok közös utazást, bárcsak süthetnénk még neked sok-sok csokis sütit Leókával, és bárcsak láthatnád, hogy Dani milyen szépen jár és beszél. Sajnos ezekre már nem lesz lehetőségünk.

Nagyon nehéz lesz együtt élni a hiányoddal.

Annyit ígérhetek, hogy szépen őrizzük majd az emlékedet, vigyázni fogok a 3 Lados fiúra és a manókat úgy neveljük majd, hogy te is büszke legyél rájuk.
Sok-sok szeretettel,
Andus

Három életkép Drága Misi Bátyámról

A 70-s éveket írtuk.
Akkoriban az emberek többsége kerékpárral közlekedett.
Mi is. Az iskolába, a barátainkhoz, a szántóföldre... Igen, oda. Városi gyerekek voltunk ugyan,
de Édesapánk bérelt 1-2 holdnyit a szigetközi TSZ-től megművelésre, hogy legyen plusz jövedelme a családunknak. Egy jó teherbírású Wartburg touristra gyűjtöttünk, amire 1-2 évet kellett várni azokban az időkben.
A Szövetkezet cikóriarépát, paradicsomot, olykor tököt vetett, s a mi dolgunk volt a kapálás, gyomlásás, betakarítás.
Mentünk rendületlenül tikkasztó nyári-, nyirkos őszi napokon 16km-t oda, s este ugyanannyit vissza Móvárra.
Reggelente a végtelenbe vesző nadrágszíjparcella látványa fogadott minket. Beálltunk egymás mellé, mint a rajtvonalba, de hamar kialakult a biztos befutó sorrend:
Én, mint legkisebb, leghátul bíbelődtem az olykor méteresre nőtt gyomokkal. Peti bátyám néhány méterrel előttem támasztotta nagy gyakorisággal a kapanyelet, csípőjét lazítva.
Szüleim valahol középvonalban, Misi pedig az első szülött jogán legelöl nyargalt. Ő igyekezett gyorsan befejezni a részét, mert neki az napra még más dolga is akadt.
Ő mindig új utakon járt.
... Azért előfordult olykor, hogy a munka befejeztével együtt indultunk vissza.
Egyszer nagyon elfáradtam, már nem bírtam a tekerést. Akkor Misi jobbról, Peti balról megfogta a kormányomat, s úgy röptettek haza felé.

Édesanyánk szerette a szépet. Mindig elegánsan járt, a lakást is ízlésesen igazgatta, s tavaszodván mindig volt friss virág a vázában.
2006-ban sztrókot kapott. Jobb keze lebénult, pár szót tudott csak mondani, s újra kellett tanulnia járni. Misi és Peti felváltva töltötték vele az estéket, az éjszakát. Mivel én Budapesten élek, s tanítok, a szünetek nagy részében próbáltam őket kicsit mentesíteni az állandó szolgálat alól. Sose beszéltük meg, hogy ki mit csináljon körülötte, mégis minden magától kialakult. Peti volt a szórakoztató. Mindig derűsen, mosolyogva mesélt a legújabb hírekről, furulyázott neki. Én a tornáztató, masszírozó, beszédfejlesztő, lépésszámláló.
Misi...Nos, Misi vitte az oroszlánrészét a gondozásnak. A gyógyszer, a betegágy, a gyógycipő és még sorolhatnám a szükséges dolgok beszerzését, az ebéd, a napközbeni gondozónők, gyógytornász, logopédus megszervezését. A bevásárlást...
...és hogy szép dolgok vegyék körbe Édesanyánkat. Sokféle színű póló és pamuthálóing, hogy ki tudja választani, melyiket szeretné fölvenni; klasszikus zenei CD-k, hogy változatosan tudjon zenét hallgatni; sok-sok mandala szÍnező, hogy a bal keze ügyesedjen, és a virágok a kertben, amiben gyönyörködhetett az ágyában fekve.

Lados Mihályt 2008-ban ismertem meg a Széchenyi István Egyetemen még településmérnök egyetemista hallgatóként és rögtön két tárgyat is hallgathattam tőle. Mindig nagyon szerettem az óráira járni, mert nemcsak nagyon jó tanár volt, de olyan lelkesen mesélt az önkormányzati gazdálkodásról vagy az uniós fejlesztési programokról, hogy valamennyi hallgatója, köztük jómagam érdeklődését is azonnal felkeltette a téma iránt. Minden előadásán tudott érdekes történeteket mesélni az adott témával kapcsolatban, mely elsősorban annak volt köszönhető, hogy rengeteget járt a világban. Később az államvizsgán pedig az a szerencse ért, hogy nála vizsgázhattam regionális gazdaságtanból.

Az egyetem elvégzését követően, amikor 2010-ben megkerestem azzal, hogy volna-e lehetőség az általa vezetett kutatóintézetben dolgozni, életem legjobb döntését hoztam meg. Misi azonnal a szárnyai alá vett, neki köszönhetően az akkor még Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjában egy rendkívüli közösség tagjává válhattam a győri intézetben. Ezzel együtt Ő ösztönzött arra is, hogy beadjam jelentkezésemet a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájába. Rögtön bevont a hazai és a nemzetközi munkákba, ahol láthattam, mennyire otthonosan mozog valamennyi témában, legyen szó urbanisztikáról, területfejlesztésről, önkormányzati gazdálkodásról vagy megújuló energiákról. Mindig csodálattal néztem, ahogy azonnal meg tudta találni a közös hangot a hazai és a nemzetközi projektekben dolgozó kollégákkal. Tisztelettel és szeretettel viszonyult mindenkihez, ennek köszönhetően pedig mindenki szerette és tisztelte Őt. Ebben volt Ő igazán nagy, hogy nemcsak a munkájában, de az életben is elsősorban a másik ember iránti tisztelet és szeretet vezérelte. A szakmai életen túl neki köszönve, nagyon sok embert ismerhettem meg, akik közül többen is az életem meghatározó részévé váltak, és köttettek a szívemnek kedves barátságok is, ami nélküle soha nem történhetett volna meg.

Számos alkalommal vitt magával hazai, illetve nemzetközi utakra, így jómagam is világot látott emberré válhattam. Folyamatosan tanultam Tőle, az így szerzett tudást későbbi munkám során hasznosítani tudtam és mai napig hasznosítok is. Amikor 2015-ben úgy döntött, hogy újjáéleszti a Magyar Urbanisztikai Társaság győri csoportját, a lelkesedése engem is magával ragadott és ugyanolyan hévvel kezdtem el dolgozni rajta, mint Ő. Ötlete nyomán indítottuk útjára a Smart City rendezvénysorozatunkat, melyre a kezdetektől fogva pontosan tudta, milyen előadásokat kell szervezni. Ennek köszönhetően vált sikeressé a sorozat, így nem volt kérdéses a győri tagok számára sem a 2017-es tisztújítás során, hogy Misi a legalkalmasabb az Elnöki feladatok ellátására.

Misi utolsó levelében, amelyet március elején írt nekem, az állt, hogy több dolog is van, melyről beszélnünk kellene. De most már soha nem fogom megtudni, miről akart velem beszélni, mert nemrég örökre itt hagyott minket. Így én sem mondhattam el neki, hogy mennyire hálás vagyok neki mindazért, amit értem tett. Nélküle ma nem tarthatnék ott, ahol most vagyok és amióta ismerem, sok mindent az életemben, munkámban neki köszönhetek! Soha nem fogom elfelejteni a közös utazásainkat, a konferenciákat és rendezvényeket, melyeken együtt vettünk részt!

Nagyon hiányzol Misi, de a szívemben örökké élni fogsz! 

                                                                                                                                 Jóna László

Misi!

2000-ben eltemettük Édesapánkat, 2013-ban eltemettük Édesanyánkat, és a múltunk egy részét. Fájt. Nagyon fájt. De ez most nagyon nem olyan…
A jelenből ragadta el egy részemet a sors.  

Egy éves korodban már beszéltél. Micike így, Micike úgy…

Kisgyerekként együtt hasaltunk a fűben Balatonkeresztúron a focipálya szélén és áhítattal figyeltük a szüleihez hazalátogató Bene Feri magányos edzéseit.
Naphosszat együtt számoltuk a hosszú sorban araszoló külföldi autókat nagyapánk kerítésoszlopának tetején ülve, amikor éppen nem a balatoni strandon lubickoltunk. Ott égettünk magunkba örökre a Keszthelyi hegység, a Szent György hegy, Szigliget és a Badacsony hol kék, hol ködös, olykor kristálytiszta sziluettjét.

Tőled tanultam meg írni és olvasni.
Amikor az iskolában éppen hogy csak elkezdtük az i, í betűket tanulni, én már az akkori kedvenc könyvedet, Az ezüst tó kincsét olvastam odahaza.

Az óvári városközponti játszótéren beprotezsáltál a nagyobb fiúkhoz, hogy én is focizhassak Velük. Bevettetek abba bandába, amelyik a mai kertészet területén egy bokros, fás, bozótos ligetben szervezte a napi kalandjait. Abban a csapatban legkisebbként talán én voltam az egyedüli közlegény.   
Tőled tanultam meg furulyázni is, snapszerezni is, kanasztázni is.
Miután egy nap Csillag Jóska kizavart bennünket, úszni nem tudókat az úszómedencéből, másnaptól együtt tanultunk meg Nála úszni. Tíz éves voltam, Te meg majdnem tizenkettő.

Kisiskolásként biciklivel mentünk nyáron reggelente Paprétre a tsz-ben gyerekmunkát végezni. Mindig szembe fújt a szél, és nehezen tudtalak követni.

Középiskolás éveidben olykor lázadtál.
77-ben Te csábítottál el az óvári Piramis koncertre, amit én a fenti „páholyból” néztem, Te pedig a kemény magban tomboltál. Rengeteg kalandod volt. Budapesti koncertek, a Balaton partján több hetes nyári csavargások, futball szurkolói őrjöngések, amikről én hazaértedkor mindig megkaptam Tőled a részletes beszámolót.
Egy csapatban kosaraztunk a középiskolában.
A gyerekszobánkban a padlón hanyatt fekve, a lemezjátszó egy-egy hangszóróját a két füled mellé téve áhítattal hallgattad a „Jézus Krisztus szupersztár”-t.
Amikor egy alkalommal egymás után harmadszor vesztetted el a sakkpartit, dühöngve söpörted le a bábukat a tábláról, hogy aztán néhány perc múlva ismét békében folytassuk.  
Máskor arról álmodoztunk, hogy gyerekmatrózként egyszer majd egy balatoni hajón fogunk dolgozni.

80-ban Zalaegerszegen, a laktanyában nyakadba vetted Ildikót,
hogy a katonai eskütétel utáni vigyázzmenetben Ő is láthasson engem és én is láthassam Őt.

Amikor egyetemistaként egyszer nagyon megjavítottam az addigi legjobb gátfutó eredményemet, Téged hívtalak fel először telefonon, mert tudtam, hogy ez a hír rajtam kívül Neked a legfontosabb.

„Nagyfiú”-ként nyaraltál együtt a kisfiaddal és a családoddal.

88-ban Te vittél ki a győri futballstadionba labdarúgómeccset nézni.
Hosszú idő óta bérletetek van a győri női kézilabdacsapat mérkőzéseire.
Ha nem tudtatok elmenni, nekem ajánlattad fel a bérletedet.

Nehezen indult az angol nyelvtudásod, de keményen megdolgoztál érte.
Ezért a saját gyerekeidet idejekorán 1-1 évre angol nyelvterületre küldted a Rotary keretében.
Ezt a lehetőséget aztán sok-sok évig rengeteg középiskolás fiúnak és lánynak Te magad szervezted, akik Téged évek múlva is Misi-ként emlegetnek odahaza.     

91-ben Te vittél be a JC közösségébe,
ami az akkori tagokkal még 30 év távlatában is egyfajta kötelék maradt.

Rajongtál a munkádért, az intézetért, az egyetemért, a kézilabdáért, a balettért, a színházért, a magyar zenéért, az utazásokért, a középiskolás osztálytársakkal szervezett éves osztálytalálkozókért, a közgazdászok éves vándorgyűléseiért, a Rotaryért, a családi eseményekért, a feleségedért, a gyerekeidért, a testvéreidért, a feleséged, Éva testvéreiért, Feró festményeiért, az unokahúgaidért, az unokaöcséidért, szüleink testvéreiért és unokatestvéreiért, és végtelenül az unokáidért.
Mindenért, és mindenkiért, ami és aki értékes körülöttünk.
Lehetetlen felsorolni, hogy hány közösségnek voltál kedvelt tagja.

88-ban sikerült ugyanabba a Nagy István utcába költöznünk, ahol Ti laktatok.
93-ban Te szóltál, hogy van még egy üres lakás a Körtöltés utcában, ahová éppen akkor költöztetek. 94 óta megint közel laktunk egymáshoz.
Megint Te vittél be egy utcabéli baráti társaságba, ahol sok évig együtt fociztunk.
Aztán néhány évig együtt vittük a gyerekeinket síelni Szlovákiába megint egy másik közösséggel.

Lehetetlen felsorolni, hogy az élet hány területen voltál aktív.
Bárkivel beszéltél, az adni akarás és a feltétel nélküli szeretet áradt Belőled.
Ezért szeretnek Téged annyian.

Talán 89-ben volt, amikor hónapokig együtt készültünk az angol nyelvvizsgára.
Egymás mellett ültünk az írásbelin, hogy úgymond segítsek Neked.
Aztán a fordítási gyakorlat közben egyszer csak odahajoltál hozzám és egy pillanat alatt jól érhetően a fülembe súgtad segítségül, hogy a „béke” az angolul „peace”.

Ez a béke maradjon Veled örökre!

Csak az hal meg, akit elfelednek.

Misi!

Te nem halsz meg soha!

Peti

Igen, Misi, nekem "csak" Misi az első magyar szakember volt, aki az Urban Management képzést elvégezte Rotterdamban. Én jöttem utána, s ez valahogy mindig összekötött minket, bár akkor ott, talán csak néhány alapinformációt tudott átadni nekem. De később is többször találkoztunk munka kapcsán, RKK, minisztérium, kutatások....mindig örömmel üdvözölt, mindig kedves volt. Később egy nagyobb csoporttal együtt voltunk egy írországi regionális tudományos konferencián. Így talán ez a legerősebb élményem vele kapcsolatban, hogy sétálunk Dublin utcáin a szabadidőnkben, s olyan könnyű vele beszélgetni, nem kell feszengeni, a témákat nehézkesen keresni. Annyira kedves volt, természetes, mosolygós. Ezt a tragikus hírt a mai napig nem tudom elhinni, nap mint nap gondolok rá, magam sem tudom megmagyarázni, hiszen nem ismertem őt közelebbről, s régen találkoztunk. Talán, mert Misi nagyon szerethető ember volt, s én szerettem, még így távolról is.

Dr. Lados Mihály előadása

2021.04.24. Hármasban beszélgetünk apuról
Balázs: apuval képtelenség volt a belvárosan bárhova eljutni időben Győrben, mindig jött szembe valami ismerős.
Éva: igen, a Baross utca átlag 45 perc volt
Flóra: amikor kicsi voltam egyszer a zeneiskola folyosóján futottunk össze három különböző szülővel, akikkel hosszasan leállt beszélgetni. Tisztán emlékszem, hogy a harmadiknál ránézek a Micimackós karórámra és szólók, hogy "apu már 15 perce elkedődött a szolfézs!"

A szörnyű világjárvány behatolt életünkbe. Ha ismerőseinket vesztettünk el, egy fájó reccsenést érzünk, ám ha a halál a közelünkben csap le, már a fájdalom, a tiltakozás és tehetetlenség lesz úrrá rajtunk. Ilyen érzésekkel küzdök április 20. óta, amikor 40 napi kegyetlen küzdelem után elment barátom, küzdőtársam, a hazai regionális tudomány kedves alakító személyisége, dr. Lados Mihály, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens.

Apunak szívügye volt a Rotary cserediák programja. Alább egy kis ízelíltő a világból aminek Flóra és én is részese lehettem.

Dr. Lados Mihály, a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei elnöke fogadta el a mosonmagyaróvári Városvédők meghívását, és tartott előadást az érdeklődőknek a Flesch Központban. A téma ezúttal a korszerű várostervezés, -építés és -üzemeltetés volt.2020. febr. 14.

Vendég: Lados Mihály, Magyar Tudományos Akadémia